Meg nem válaszolt levelek

RTL Klub

Budapest
2022. szeptember 2.


„Mentálisan retardált”. Az RTL Klub Reggeli című műsorában annak kapcsán kerestek meg egy háziorvost, hogy a járvány kitörése óta 10-30 százalékkal csökkent a daganatos betegek száma. Az, hogy egy ilyen nagyon-nagyon súlyos és fontos ügyben miért egy háziorvost és nem egy onkológust kérdeznek meg, érdekesség, ahogy az is, hogy nem kerestek technikai megoldást arra, hogy az interjúalany hallja is a kérdéseket. DE: amikor előkerült, hogy mindig, minden háziorvosi rendelést, sőt rendelést igenis el lehet, lehetett érni és ehhez a következő mondattal tudott érvelni, kivert minden biztosítékot! "Amikor azt mondják, hogy nem elérhető az orvos, csak az asszisztensem mondását tudom idézni: van egy 78-as IQ-val rendelkező páciensünk, ez gyakorlatilag MENTÁLISAN RETARDÁLT és ő mindig el tud minket érni". A történtek szakmai részének megítélése, mármint, hogy milyen minőségben és kiket megszólaltatva kell egy ilyen témáról beszélni, nem a mi kompetenciánk. Lehet véleményünk. Ami a témához kapcsolódóan minket érint és tény: a járvány elején 40 százalékkal esett vissza a pszichiátriai fekvőbetegek száma, ami a következő hónapokban is a megszokott szint alatt maradt. A pszichiátriai ellátás a koronavírus előtt is gyenge lábakon állt, de azóta súlyosbodott a szakemberhiány, és anyagi-szervezési okokból különösen nagy késéssel indították újra ezeket az osztályokat. A hiányos ellátás és a járvány mentális terheinek következtében 2020-ban megugrott az öngyilkosságok száma. Sokkal több fiatal halt meg, mint járványmentes időkben. De az elhangzott beszélgetésnek ez csak kiegészítése a PÉF oldaláról. Ami viszont már azokat az embereket, akiknek az érdekeiért fellépünk, sérti, az említett műsorban nyilatkozó doktornő mondata, amelyben mentálisan retardáltnak minősít, egy szerinte alacsony intelligenciával rendelkező pácienst, nem maradhat észrevétel nélkül. Hosszú évek óta dolgozunk azért, hogy megszüntessük a pszichoszociális fogyatékossággal élő emberekkel szembeni stigmákat, amelyek jelentősen nehezítik diagnosztizálásukat, gyógykezelésüket, de társadalmi elfogadásukat is. Mélységesen felháborító, hogy ilyen kontextusban említenek egy olyan embert, akinek szerintük IQ szintje alacsonyabb, ezért azonnal mentálisan retardáltnak minősitik, ráadásul teszi ezt egy orvos. Méghozzá olyan apropó kapcsán, amelynek semmi köze sincs az ő pszichés, mentális állapotához. Ezúton kérjük az RTL Klubot, hogy elhatárolódni szíveskedjen dr. Mangó Gabriella háziorvos nyilatkozatától, ami tökéletesen egyeztethetetlen az orvosi hivatással. Nemcsak a betegellátásban ma egyértelműen érzékelhető problémát bagatellizálja, negligálja, de ezt stigmatizáló párhuzammal illusztrálja. Az már csak hab a tortán, hogy ilyen diagnózis nem létezik. Hogy egy orvos a BNO-t sem ismeri, aggályos. Ami a korrekt diagnózist illeti, annak elnevezése értelmi fogyatékosság, de mára már ez sem PC, helyette az intellektuális fogyatékosság használandó. Érdemes rámutatni, hogy ember esetében az „ő” és nem az „ez” illendő és szabályos.

Nemzeti Népegészségügyi Központ
Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály
Dr. Nagy Imre főosztályvezető főorvos
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Foglalkozás-orvostan tagozatának elnöke

Budapest
2022. június 15.


Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Főosztályvezető Főorvos úr!

Szövetségünk konszenzusra törekvően tevékenykedik, nyilván, ha ez lehetséges. Rendkívül jónak mondható a kormányzati együttműködés és a céljaink is azonos irányba tartanak.

Feladataink szerteágazóak, a betegek érdek és jogvédelme mellett, a reformszakemberek képviseletét is ellátjuk, illetve minden lényeges kérdésben kifejtjük álláspontunkat a hazai és nemzetközi színtéren.

Van egy olyan -évtizedekre visszamenőleg érvényes- tendencia, amelyet alapjaiban kellene megváltoztatni és ebben a kérdésben Ön a legmagasabb fórum.

A mentális betegségről azt szoktuk mondani, hogy a beteg ember kiszolgáltatottsága hatalmas, de a lélek fájdalmánál nincs erősebb.

Egységben a kormányzati szándékkal (CsakEgyütt!, ÉrtékVagy! stb.) kifejezett szándékunk, hogy a megváltozott munkaképességű embereket munkához, méghozzá -hacsak lehetséges- minőségi munkához juttassuk. A belügyminiszter külön kiemelte, hogy a számot növelni szükséges. Jelentős különbség van a pszichoszociális fogyatékosság területén. Elkülönülnek a neurológiai, az intellektuális és az autizmus spektrumzavar területei, mi a mentális problémák körében a pszichiátriai, addiktológiai, valamint a határterületek területén dolgozunk, bár akadnak kivételek. Általános, visszamenőleges és ma is jelenlévő probléma a stigma. Ez Magyarországon a legsúlyosabban a mentális problémával élőket érinti, sőt, még az őket kezelőket is (ti úgyse csináltok semmit, csak ültök). Munkánk során európai és ENSZ-érintettségű, az ország számára is nagy jelentőségű kérdésekben várják és kérik véleményünket. A pszichiátriai ellátás nyilvánvaló kihívásokkal küzd. Ugyanez mondható el a betegek jelentős részének otthont adó szociális otthonokról. Számos jogi és több tucat egyéb problémát is meg kell oldanunk, vagy felhívnunk a figyelmet minden olyan körülményre, amely legalábbis a CRPD Egyezményt sérti.

A közkeletű néven üzemorvosnak ismert foglalkozás-orvostant művelők jelentős része a következőképpen jár el: a páciensnek szüksége van egy igazolásra, amely szerint adott munkakörben foglalkoztatható, vagy sem. Elég volna a társadalmi stigma is, de az már elviselhetetlen teher és még a kormányzati szándékkal is szembe megy, hogy önmagában a tényért, mert valaki mentális problémával él, vagy élt (!), ab ovo alkalmatlan. Csak egy héten belül két ilyen ügy került hozzánk. Klienseink mindenkor szakorvosi véleménnyel keresik fel az orvosokat, akik vállalhatatlan hangnemben és predesztináltan járnak el, méghozzá az a sajnálatos tendencia, hogy túlnyomó részben. Mi úgy vagyunk, hogy először érdemben és értelmesen kezdünk tárgyalni, ugyanis akár több orvos viselkedése sem feltétlenül ássa el egy tudomány értékét. Példa: korábban hospitalizált, depressziós beteg, teljességgel kompenzált állapotban, pozitív szakorvosi véleménnyel érkezik és előadja, hogy múzeumban, őrként szeretne dolgozni. Felsőfokú képzettsége, nyelvvizsgája van. Az adott orvos nem ülteti le, közli vele, hogy alkalmatlan, nem vizsgálja meg és emelt hangon azt mondja: „maga menjen gyárba”! Ugyanez az orvos a nyomtatványon, melyen szerepel, hogy a megfelelőt húzza alá, ehelyett egy téglalapot rajzol a nem alkalmas köré. Csak azért nem hozunk több példát, mert nem regényt szeretnék írni és az idejét sem gondolnám túlságosan rabolni.

A foglalkozás-orvostan területén nem ment végbe az a paradigmaváltás, amelynek a kliensek, de a gazdaság is nyertesei lehetnének. Ma már nem lehet, sőt tilos azon az alapon alkalmatlannak nyilvánítani embereket, hogy jelenleg vagy korábban mentális problémájuk merült fel. Ez a világ trenddel is szembehelyezkedik. Mármost Ön nem fogja tudni ellátni az ország összes ilyen körben szükséges vizsgálatát, de tapasztalata, beosztása és hozzáállása sokat tud segíteni a problémán. Ennek formájáról Ön dönt, azonban egy javaslatot teszünk, a Kollégium eleve kiadhatna egy olyan értelmű körlevelet, állásfoglalást stb., amelyben a probléma orvoslása és a paradigmaváltás egyaránt szóba kerülhet. Tudom, hogy minden hivatását szerető ember hisz abban, hogy munkatársai a legnagyobb alapossággal járnak el, de ez egyetlen orvosi területre sem lehet teljesen igaz. Ezért fontos egy olyan vezető, aki az irányvonalat meghatározza. Nekünk kötelességünk a kormányzati és a nemzetközi kapcsolatokat tájékoztatni és meg kell mondani, hogy bizonyos területen, mint például a fogyatékosság, elég komoly előítéletekkel találkozunk a nemzetközi ellenőrzések során. Van, hogy úgy jön ide egy ENSZ-Bizottság, hogy nem kellően felkészült és olyan dolgokat vesz elő, amelyek nem is ebben az országban történnek, sorolhatnánk. Ilyenkor a mi feladatunk, hogy megvédjük a kormány álláspontját, nyilván a szükséges kritikákat is megosztjuk. Jelen témakör pillanatnyilag nincs napirenden, azonban az a stílus, ahogy a megoldást kereső leveleinkre válaszolnak, önmagában elfogadhatatlan.

Jelenleg arra kérjük Elnök urat, hogy tekintse át a problémát és fontolja meg, hogyan tudná a helyzetet kezelni és/vagy hogyan tudnánk az ügyben érdemileg együttműködni. Jeleznünk kell, hogy számos olyan szervezet ténykedik az országban, aki l’art pour l’art keverik a… problémákat és közöttük van magyar és külföldi is. Nem beszéltünk akkor még, a teljesen más -megtévesztő- elnevezés alatt ténykedő szcientológiai egyházról. Azt nem tudhatjuk, mikor kerül látókörükbe ez a probléma, de ennek is elejét lehetne venni. Elkötelezettek vagyunk az együttműködésben, mivel jelzéseinkre olyan visszajelzéseket kapunk, amelyek egyszerűen vállalhatatlanok és ugye talán mégse egy-két, fél éve szakvizsgázott, meglehetősen otromba stílusú orvosokról ítéljék meg az elhivatott szakembereket. Ez talán valami rosszul értelmezett „hatalmi helyzetből történő eljárás-sorozat”, de a nil nocere elve ebben a pillanatban már sérül is. Egyébként kifejezetten kedves és szakmailag hibátlan orvosokat is ismerünk, de sajnos ők, a jelentős kisebbséghez tartoznak. Egyelőre. Míg Elnök úr szét nem csap köztük.

Ugyanebben a körben tervezzük még a Pszichiátriai Szakmai Kollégium véleményét is kikérni, de ez pillanatnyilag azért nem lehetséges, mert hirtelen szakadt a nyakukba egy olyan ügy, amelyet mi negyedszázada nem láttunk és talán Pinel óta nem fordult elő.

Külön is javaslom Dr. Németh (időnként Lencsés) Edit (66999) elszámoltatását, mivel ugyanígy járt el a beteggel, valamint vezetője (nem orvos) többszöri levelezés ellenére is csak kifogásokat keresett, ilyen kérdésekben, mint például a meghatalmazás kérdésköre (szabályos volt).

Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel:
Radó Iván

Cs 2022. 06. 16. 17:09
Kiderítették...
'helyreigazitas@hvg.hu'


Ezzel a felütéssel kezdődik mai számuk „pszichopátiával” kapcsolatos cikke. Túl azon, hogy ez a kutatási eredmény nem tekinthető „kiderítettnek”, mindössze egy változatnak, a lehetségesek közül, a problémám a következő:
a pszichopátia, pszichopata egy használatból kiveszett, minősítő, diszkriminatív és káros elnevezés. Utóbbi különösen akkor valósul meg, ha emberek sokasága nyomtatásban látja. Az egyébként a cikkben is fellelhető személyiségzavar viszont teljesen elfogadott. Magyarországon a mentális problémák körében igen jelentős a stigma, amire helytelen kifejezések használatával rá lehet erősíteni. Az angolszász nyelvezet szolgai fordítása sok esetben kontraproduktív, bár a personality disorder náluk is használatos. Örülnék, ha sikerülne ezt az ügyet megoldani.
Mi minden felelősséget vállalva, közzé tesszük meg nem válaszolt leveleinket, mellékelve azt, amelyre nem érkezett válasz.

Üdvözlettel:
Radó Iván

Debreceni Egyetem KLINIKAI KÖZPONT
Felnőtt Pszichiátriai Osztály, osztályvezető főorvos
Dr. Móré E. Csaba


A levél tartalma

Leitner Attila mb. főszerkesztő
Híradó.hu


Tisztelt Főszerkesztő úr, Kedves Attila!

Amint azt a Hír tv-ben is jeleztem, a minap, ebben az országban legalábbis túlzottan erős stigma terheli a mentális problémákat. Ebben a cikkben a szerző keményen rásegít. Ami több, mint hiba: bűn.

https://hirado.hu/blog/cikk/2022/02/04/politikai-pszichiatria-a-kommunista-diktaturaban

Ilyenek: következetesen keveri a pszichiátriát, a pszichológiával. Holott az egyik orvos, a másik bölcsész. Elmebetegséget is említ, amely szó kiirtására évtizedek óta küzdünk és már egyáltalán nem PC. Még ha idéz is valahonnan a szerző, ezt jelezni szükséges, pl. ma ezt használjuk stb.. A kényszerpszichológia szó totális tudatlanságról, de inkább műveltségi problémáról tanúskodik, de nyelvtanilag sem helyes (6 szótagnál hosszabb). Pszichiátriailag nem teljes értékűnek azért nem nevezhető az ember, mert a pszichiátriailag szó ebben a körben szintén helytelen. Elmegyógyítás: katasztrófa. Ilyen nem volt és ma sincs. Tekintse meg a következő mondatot: "Ennél azonban sokkal súlyosabb esetek is előfordultak a kényszergyógykezelésre". Ez teljesen magyartalan, helyesen: súlyosabb példák.

Már most jelzem, hogy bármely megjelentetni vágyott -hasonló, tehát a mentális problémákat, pszichológiai nehézségeket tárgyalni kívánó, de egyáltalán bármilyen írást, ami emlékeztet erre a beteg populációra, szívesen és ingyen átnézek Önöknek. Mert ilyen még egyszer nem eshet meg. Ez szembemegy a kormány fogyatékosságügyi politikájával is. Egyébként ezt a cikket is korrektúrázom, ha gondolja. Jó lenne, ha együttműködnénk, mivel céljaink vélhetően azonosak, a tálalás azonban nagyon nem mindegy. Sok olyasmi is van a cikkben, amiket nem is említettem. Hitelesebb és főleg nem ártó (nil nocere) volna, ha profi megfogalmazások születnének. Másrészt a szerző kb. nulla figyelmet fordított arra, hogy lényeges dolgokat említsen. Ilyen volna pl. a Szerbszkij Intézet, ami gyakorlatilag ilyesmire volt fenntartva. De ott van Bulgakov esete, akinek nagyon is a témába vágó művét csak halála után engedték kiadni.

2022. február 6.

Üdvözlettel:
Radó Iván

NLC Rácz Sarolta 2021.08.04.

Kedves Újságíró asszony!

Egy allergiámmal kezdem: ha engem (minket) keres, feltehetően a neten lelt ránk, ami örömteli. Azonban -ha elfogad egy tanácsot- ilyen esetekben mindig érdemes konkrét névvel kezdeni, hiszen valamit magára adó szervezet adatai nyilvánosak és az interjú alanyai is jobban érzik magukat.

Belátogattam néhány cikkébe, úgy látom, hogy a hátrányos helyzet kiemelten érdekli. Ennek örülök.

Ami konkrét kérdését illeti, ismerem a problémát és túl vagyok úgy huszonöt-ezer konkrét ügyön. Az nem világos, hogy a gyermek vagy a szülő kell, hogy gondnokság alatt álljon. Egyébként a GDPR minket is köt, tehát tőlem simán idézhet bármit, de én nem adhatok ki semmilyen adatot, sőt, nem is őrizhetek lezárt ügyeket. Amire kíváncsi, arról tőlem többet megtudhat, mint egy tucat érintettől. Sajnos, teszem hozzá.

Esetleg folytassuk telefonon. Annyi volna még, hogy ha más szereplővel is tárgyal ugyanerről, arról tudni szeretnék, mert vannak szereplők, akikkel szívesen és hitelesen működünk együtt és vannak, akikkel egy megyében sem vagyunk szívesen.

Tisztelettel:
Radó Iván

Kapos Pont Főszerkesztőjének!

Tisztelt Főszerkesztő asszony/úr! Néhány órája jelent meg lapjukban a Kényszergyógykezelésre ítélték a gyilkos unokát című cikk. Felhívom szíves figyelmét, hogy a cikkben szereplő kifejezések elavultak, nem használatosak, értelmetlenek és stigmatizálók. Sem hasadásos elmezavar, sem elmezavar, sőt az elme -mint betegséggel oki kapcsolatban lévő szerkezet- sem létezik, az országban mindössze 2 elnevezésben szerepel (még...). Szakmailag korszerűtlen, csak nagyon idős és/vagy szakmailag gyenge orvio ír le ilyesmit. A bíróságok pedig ehhez nem értenek, nem ez a dolguk. Az írástudó viszont kell, hogy ellenőrizze a pontosságot és hitelességet. Ha nem tudják a pontos diagnózist, javaslom a korrekt kifejezések használatát. Ennek segítéséhez mellékelek egy -a médiumoknak szánt- szószedetet. Ilyen diagnózist ma már magára adó lap nem közöl. Köszönöm megértését. Üdvözlettel:

HVG 2021. június 16.

Kedves Főszerkesztő úr!

Elmebeteg, elmebetegség nincs. A kifejezés idejétmúlt, kirekesztő és milliókat sért. Bár annak idején Önöket is meghívtuk és nem jöttek el, de a közelmúltban kifejezetten a mentális problémákkal együtt járó -hazánkban igen erős- stigmát erősítő kifejezéseket helyettesítő "szótárat" adtunk közre. Ezt mellékelten megküldöm

Üdvözlettel:
Radó Iván

Index 2020. szeptember 23.

Tisztelt Főszerkesztő úr! Immár tegnapi cikkükben közreadták a Tizenhárom éves autista fiúra lőttek rá a rendőrök Salt Lake Cityben főcímet. Ezzel kapcsolatban tájékoztatni szeretném, hogy szellemi fogyatékos nem létezik. Értelmi fogyatékos igen. Azonban az autizmus ebbe a körbe sem tartozik. Önállóan az autizmus szó nem kifogásolható, bár valójában az nem értelmi fogyatékosság és legújabb elnevezése autizmus spektrum zavar. A szellemi fogyatékos kifejezés idejétmúlt és kirekesztő. Ha kívánja, küldök Önnek egy anyagot egy találkozóról, amelyre készítettünk egy kerülendő kifejezéseket tartalmazó brosúrát (az INDEX nem volt jelen). Tisztelettel: Radó Iván

Nagy Nikoletta, 24.hu 2020. március 31.

Nekünk jelentékeny szükségünk van a médiumok együttműködésére. Ha azonban a cikkek erősítik a stigmát, az éppen kontraproduktív. A Netes gyűlölködők valószínűleg pszichopaták című írásban az a gond, hogy sem pszichopátia, sem pszichopata nem létezik. Ez kb. olyan, mint az elmebeteg. Stigmatizál és értelmetlen. A helyes kifejezés a személyiségzavar (esetleg borderline személyiségzavar). Nem olvastam az eredeti írást, de ha az a szerző (is) ezt a kifejezést használja, akkor minden, csak nem szakember. Angolban a probléma helyes elnevezése personality disorder, illetve borderline disorder (symptom). Nem mellesleg mellékelek egy útmutatót. Remélem, hogy mindkettőnkön tudtam segíteni.

Üdvözlettel:
--
Radó Iván

Pácsonyi Daniella főszerkesztő, Nők Lapja Café 2019. december 31.

Kedves Daniella, boldog új évet. Van egy riporter, aki bár nincs feltüntetve állandó szerzőik között, mégis NLC színekben írogat borzalmakat.

2016. január 22-én írt egy embertelenül stigmatizáló és szörnyen laikus cikket, mindazt szerepeltetve, amiktől menekülni szeretnénk, aminek az ellenkezőjét várjuk a médiától. Stigma rovatunkban erre reagáltunk is.

Nem kis meglepetésemre 2019. december 23-án megjelentette ugyanezt a cikket, amiről én azt gondolom, hogy ezt talán Önnek újként tálalta fel, új pénzért. Könnyen meglehet, hogy nem így történt, de én erre gyanakszom. Idetartozik, hogy a másodközlést etikai okokból fel szokták tüntetni.

Fontosnak tartom, hogy mindezekről tájékoztassam Önt, egyben -ha gondolja-meginvitálom, hogy honlapunkon www.pef.hu a Stigma menüpontban tekintse meg ama 2016-os kritikánkat. Az idei csak január közepén tud felkerülni, de fel fog.

Bátorkodtam két éve egy -a teljes palettát, így Önöket is-felölelő meghívás-sorozatot kiküldeni, Önök nem voltak jelen. Akkor egy kifejezetten luxuskörülményekkel megszervezett sajtóreggelit tartottunk, nem mert volt rá pénzünk, hanem megbecsülésünket kívántuk kifejezni az írástudók felé, hiszen nélkülük még nehezebb volna a dolgunk, például a stigma elleni harcban. Egyben készítettünk egy rövid, közérthető, segítő anyagot is, amelyben -egyebek mellett- a helytelen és helyes kifejezéseket is feltüntettük. (Kérésre tudok belőle küldeni).

Személy szerint az NLC-től azt vártam, hogy ilyen anyag sosem kerülhessen ki, de immár másodszor megtörtént Hogy a jóságos újságírónak honnan támadt az az ötlete, hogy ama 2016-os iszonyatot ismét és ugyanott le (el) adja, nem tudhatom. Azt igen, hogy sokat árt a közvélemény formálásának és az egyébként nívós lapnak is. Más népekre többnyire nem jellemző,hogy örülnek annak, ha náluk is rosszabb helyzetben élők sorsát összevethetik övékkel. Hiba a betegséget kriminalizálni is. Hazánkban a szemlélet olyan súlyos, hogy csak vállvetve tudunk ellene küzdeni. Azonban akár csak egy ilyen cikk is megerősíthet egy szemléletében kissé visszamaradott (eufemizmus) társadalmi beidegződést.

Honlapunkat, MTI közleményeinket stb. meglehetős figyelem övezi, itthon, de nemzetközi szinten is, ideértve a politikai oldalt, hiszen együttműködésünk egymás nélkül lehetetlen. Egyedül Ön képes arra, hogy tegyen annak érdekében, hogy ilyen cikkek ne jelenhessenek meg, illetve, hogy a népszerűséget ilyen emberek ne ronthassák el. Tudom, hogy nem olvashat el minden cikket, de mindig az első embert teszik felelőssé. E derék újságíró neve: Péterfi Judit.

Megértését köszönöm:
--
Radó Iván

Hír TV 2018. május 14.

Tisztelettel érdeklődöm, hogy a Riasztás május 1-i adásában a szerkesztő Pintér Luca valóban a szcientológiai egyházat kívánta-e szakértőként nyilatkoztatni a pszichiátriai ügyben.

Riasztás

Ha a válasz igen, akkor nincs további kérdésem. Ha nem, akkor javaslom az ilyen ügyekben a mi megkeresésünket, illetve Lucához valamilyen elérhetőséget.

Üdvözlettel:
--
Radó Iván

Petri Gábor
a University of Kent PhD-hallgatója, Artman Egyesület alapító tag; magyar szakos bölcsész, fogyatékosságügyi szakember


Kedves Gábor!

Örülök, hogy részt veszel a kenti kutatásban. Kolléganőm is említette, hogy találkoztatok Ljubljanában. Mindössze azt szeretném kérni -illő tisztelettel-, hogy a velem kapcsolatos bármely nézetedet elsősorban velem, de legalább velem is ismertesd, hogy okulhassak belőle.
Tájékoztatlak továbbá, hogy munkámban kizárólag a tények és a segítő szándék motiválnak, a PÉF működésének szerkezete, az általunk végzett munka és minden releváns információ a legrészletesebb módon megtalálható a honlapon. Ezenkívül, ha éjjel kettőkor eszedbe jut valami a mentális üggyel kapcsolatban, akkor hívj fel, fel fogom venni. Közvetlenül sosem említetted, hogy gondot látsz kapcsolatunkban, aligha lehet olyan pont, amely nem volna tisztázható, már ha van rá szándék.

Üdvözlettel:
--
Radó Iván

Gálfi Béla
Nonprofit Kft.


2018. március 30.

Hvg
érdeklődés


2017. február 11.

Tegnap ez a cikk jelent meg:

NOlimpia: kreatív fideszes, skizofrén ellenzéki polgármesterek. Megmagyaráznák, mi a kontextus itt a s(z)kizofréniával?

Üdvözlettel:
Radó Iván

Kustánczi Norbert főszerkesztő
Hír24


Tisztelt Főszerkesztő úr!

A közelmúltban jelent meg Önöknél az a hír, amely egy pszichiáter -betegeivel való- túl személyes kapcsolatait tárgyalta. Együttműködésben a Magyar Pszichiátriai Társasággal úgy gondoljuk, ha a betegek közül bárki hozzánk fordul ezzel a panasszal, akkor el tudunk járni a hasonló esetek megelőzése végett. Ehhez szükséges a cikk szerzőjének bevonása, aki felvilágosíthatja a két vagy több panaszost, hogy van ilyen lehetőség.

Üdvözlettel:
Radó Iván

Prof. Vályi-Nagy István
Egyesített Szent István és Szent László Kórház




Üdvözlettel:
Radó Iván

dr. Ralovich Zsolt Főigazgató
Dél Pesti Kórház és Rendelőintézet




Üdvözlettel:
Radó Iván

Dr. Németh Attila PhD. Főigazgató főorvos
Nyírő Gyula Kórház
a pszichiátriai szakmai kollégium pszichiátriai és pszichoterápiás tagozatának elnöke


Kedves Doktor úr!

Olvastam levelét, amelyben egyebek mellett a XVI ker-i nappali kórházi problémáról is esik szó. Nem tudom érteni, miért írja, hogy egyedül a szakma áll ki az intézmény megmaradása mellett. Hónapok óta dolgozunk az ügyön...Ez a közlés tehát nem megalapozott.

Üdvözlettel:
Radó Iván

Horváth Péter MAGYE Felnőttképzési Szakosztályának tagja, a "Semmit rólunk, nélkülünk! Hiszem vagy tudom? Csinálom!"pályázati program menedzsmentjének vezetője, Budapest

Kedves Péter!

Köszönjük levelét. Önre bízom, hogy megítélje milyen program az, amiből a legérintettebbeket képviselők kimaradnak. Nem gondolom, hogy ez egy emberen múlott, véleményemet megírtam Gombos G-nak is.

Üdvözlettel:
Radó Iván

Gombos Gábor, Budapest

Kedves Gábor!

Úgy ítélem meg, hogy a konferencia hasznos és időszerű. Azt is gondolom ugyanakkor, hogy a rendezvény előtt már a tervezls időszakában hasznos lett volna velünk is konzultálni, biztosan megérted, hogy a kérdéskörben érdemes a felhasználók érdekeit védő PÉF véleményének kikérése, esetleg az együttes előkészítő munka. A konferencia támogatói is biztosan jó néven vették volna ezt. Amennyire látom, a Lélek Hang Egyesület külön is szerepel a meghívottak között, ami egyszerűsíti helyzetünket, mert Zsolt egy személyben két szervezetet is tud majd képviselni. Bár e pillanatban még nem tisztázott, hogy delegálunk-e még más kollégát is.

Továbbá sajátosnak tartom (mert figyelmesen elolvastam az anyagot), hogy a PÉF-ről, annak az ENSZ egyezmény kezdeti munkálataiban végzett szerepéről szó sem esik, de arról sem, hogy amikor az egyezmény még csak a fejekben létezett, te mely szervezetnél tevékenykedtél, nem közömbös ez, mert te akkoriban mint PÉF elnök is jártál el. Jobb ezeket idejekorán tisztázni úgy gondolom.

A PÉF egyebek mellett az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjai is, úgyhogy valamelyes autentikus lehet a kérdésben. Továbbá nem látok a PÉF részéről felkért hozzászólót, előadót sem.

Budapest, 2013. október 12.
Üdvözlettel:
Radó Iván

dr. Faludi Gábor főszerkesztő, Neuropsychopharmacologia Hungarica

Tisztelt Főszerkesztő úr!

A közelmúltban jelent meg lapjukban a könyvismertetések között Németh Attila szerkesztésében a Medicina kiadványa, amelyhez Molnár Gyula készítette a megjelent recenziót.

Szövetségünknek (PÉF) véleménye alakult ki a recenzióról. Érdeklődöm, közölnének-e ezzel kapcsolatos írást?

Üdvözlettel:
Radó Iván elnök

Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért
Gordos Erika kuratóriumi elnök
Budapest


Kedves Erika!

Munkatársaim tájékoztattak a veled folytatott egyeztetésről. Örülök, hogy a monitorozás főbb kérdéseiben egyetértünk.

A monitorozás a PÉF elsődleges feladata és ezt 11. éve végezzük. Jelenleg egyik irányunk a közösségi ellátók monitorozása a felhasználók és az ellátók szempontjaiból. Budapesten ti is foglalkoztok ilyen tevékenységgel. A monitorlap standard, annak kérdései a végső kiértékelésnél egy táblázatba kerülnek és az eredmények egy elemzés formájában jelennek majd meg. Ez elérhető lesz a honlapunkon, ahogy minden más is és eljut majd a döntéshozókhoz, a felhasználókhoz, a segítőkhöz.

A monitorozás adatai azonosításra alkalmatlan módon kerülnek végső formába. Kizárólag azokat a helyeket nevesítjük -és erre is csak egy esetben volt példa az eddigiekben -ahová kérésünk ellenére nem jutunk be.

A közösségi ellátók monitorozása kb. egy órát vesz igénybe és tudunk alkalmazkodni megfelelő időponthoz. Azonban a személyes jelenlét munkatársaim számára alapvető. Ugyanígy legalább egy beteggel is kell tudniuk beszélni.

Ami a tagdíjat illeti: minden tag fizet tagdíjat, nektek épp elmaradásotok van. A tagdíjak összege éves bevételi szinten 20 és 30 ezer ft. közt szóródik. Ennek ugyanaz a felhasználása, mint minden más bevételnek: alapvetékenységünkre fordítjuk. A könyvelt gépi bizonylatot biztosítani tudjuk a befizetés után. Számlát a PÉF nem ad ki, sosem használtunk számlát, nincs is számlatömbünk. APEH vélemény szerint a tagdíjbefizetést igazolja a befizetés tényét igazoló átutalási bizonylat, a banki kivonat és a gépi könyvelés bevételi bizonylata.

Remélem mindent meg tudtunk beszélni és a monitorozásnak nem lesz akadálya. Ennek ügyében munkatársaim keresni fognak. Egyebet nem tudok mondani, úgy gondolom, minden aggodalmadat el tudtam oszlatni. Amennyiben mégis nem a válasz, vagy olyan formát ajánlasz, ami nem elfogadható, természetesen nem fogunk többet ilyen ügyben zavarni. A PÉF-nek csak a monitorozás és a panaszok kezelése a feladata, az intézmények mélyebb vizsgálata nem a mi hatáskörünk.

Budapest, 2010. március 5.

Üdvözöllek:
Radó Iván elnök